A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LEVENTE PÉTER. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: LEVENTE PÉTER. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 11., szombat

hajlam a rosszra?

hát igen elhatalmasodott

URÁNIA MOZI LEVENTE PÉTER előadása előtt fél órával
 ezt a  teljesen egyszerű, semlegesnek gondolt képet tettem ki a facebookra, fél órával előadás kezdete előtt, Levente Péter áll a színpadon  és  világításpróbát tart.

Egyik kedves ismerősöm félreértette a helyzetet és hirtelen megrémült az üres nézőtértől
erre a többiek nem azt mondják, hogy ácsi! Marika, előadás ELŐTT fél órával a közönség még a folyosón van, hanem jajjonganak, hogy lám nincs közönség, ezeknek már levente se kell, és na lám a levente se kell senkinek
valaki ugyan megjegyzi, hogy a közönség még pisil, de félve, erőtlenül, nem is jön át 

A félresikerült előzetes okozta riadalom ellenére a közönség megérkezett, amikor kellett, és játszottak és nevettek, kellemes előadás volt, amolyan "klasszikus" leventepéteres:
2017 február 11.-én Levente Péter az Uránia moziban lépett fel János Habók bűvész, Rózsa Hajnalka bűvész inas és Török György bábos, énekes társaságában, A közönség örömmel és nagyon talpraesetten vett részt a történet bonyolításában.

2016. április 25., hétfő

Casting casting


- a cikk termékmegjelenítést tartalmaz - 

Steinhauser Andrea megkért hogy csináljak neki néhány életképet kisgyerekekről a casting hirdetései számára.

2015. július 7., kedd

Panasz nélkül 1. nap

21 napig panasz nélkül - akció karkötő nélkül -

1. nap: júl. 6. hétfő -  
pozitívek:
 - megígértem, hogy kijavítom A nagyhatalmú sündisznócska oldalt a wikipedián
 - megírtam az összefoglalót a napsugárfesztről - jó volt összefoglalni is.
csak...nem panasz, csak mondom: Az motoszkál a fejemben, miközben rajongója vagyok egy egy előadásnak, művésznek, egyéniségnek, olyan ellentmondásos a gondolat, ami ilyenkor eszembe jut. Azt mondanám szívből, hogy hahó fővárosi színházak, láttátok ti ezeket a kiválóságokat? Miért nem hívjátok, hozzátok fel őket… Ugyanakkor meg miért ne lehetnének kiválóságok Kecskeméten, Debrecenben, Békéscsabán és mondhatnám tovább. Sajnos azért, mert a véleményformáló értelmiség – ha van még ilyen – nem néz az orránál tovább…  sajnos ez is hagyomány, bár nem kellene őrizni. tovább
 - jól esik a meleg

2015. március 27., péntek

DÖMÖLKY

Arculcsapásként  ért a hír hogy meghalt Dömölky János tévé rendező, mindig azt hittem majd még egyszer leülünk beszélgetni hosszan és sokat nevetünk, de ez már nem érkezik el. Tiszteltem mint rendezőt, jól esett az igényesség, a finomság. Szemes Marival közös munkánk idején sokat beszéltünk róla, pletykáltuk, mint elvált és még mindig szerelmes volt feleség szívesen mondott ezt meg azt. Aztán 90 - ben, amikor a tévé átalakult, eljött az úgynevezett Hankiss éra,