A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keményfi Róbert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Keményfi Róbert. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 6., péntek

2016

évösszefoglaló
JANUÁR
Nehéz hónap volt. Igaz a siófoki temetkezési vállalkozásra nem lehet panaszom, gyorsan, empátiával, ugyanakkor profin intéztek mindent.
Nem tartottunk temetést, mert...
„…Nem e sötétszín köntös, jó anyám,
Sem a szokott gyászöltözet, sem az
Erőltetett mell zúgó sóhaja,
Nem a szemekben duzzadó patak,
A csüggedő tartásu arc, meg a
Bú többi módja, színe és alakja
Jelölhet engem voltaképp: ezek,
Valóban, látszanak, mert játszhatók;…” ( Shakespeare- Arany János)


FEBRUÁR
Volt egy kis nosztalgikus élmény. Tabra hívtak a hagyományőrzők, a könyvtár vezetőjének ötlete volt. Persze volt Kaszás Mari és Szilágyi Éva, akit legalább 50 éve nem láttam, de ezek a gyerekkori barátságok olyanok, hogy megmaradnak, meghúzódnak valahol a lelked bugyrában… szóval jó volt, mindenféléről fecsegtünk, hoztak, vittek, kényeztettek. A lányok süteményeket sütöttek nekem…
Közben már a debreceni szemináriumra készültem, a hónap végén beindultunk.

MÁRCIUS
Debrecen, egyetem,  szemináriumi csoport remek, csupa lány, de csillogók. Úgy érzem, kölcsönösen hasznosak vagyunk egymásnak. Azzal kezdtem még 2012 –ben, - mikor ez nagyon is a helyén volt -, hogy ha kamerát látunk, ne iruljunk, piruljunk, hanem bátran nézzünk bele és mondjuk el, amit fontosnak tartunk. S mit látok ebben az évben? Vihogó, szégyenkező lányok helyett bátran a kamerába vigyorgó nyílt tekintetek. A világ utolért. Változtatnom kellett. A bevezetés ugrott. Sajnos a jegyzetet, amire tavaly még annyira büszke voltam, csendben és kedvesen visszadobták, nem elég tudományos. Igaz. Azért ismeretterjesztésre jó lehetne.
Megint voltam Békéscsabán a bábos drámaíró versenyen, ahova, mert szeretnek, hát meghívtak. Mindig nagyon feltöltődős hét ez. Készítettem beszámolókat és összefoglalót és néhány miniportrét, amiket nagyon fontosnak tartok. A színház egy egy művésze mutatkozik be 5-6 percben. 

ÁPRILIS
Ebben a hónapban sikerült 70 évesnek lenni. A kölyökidősök sem felejtették el.
Salgótarjánban a Lévai Sándor kiállítást. Megnyitottuk. Shah Gabi rendezte nagyon szép tőle és a várostól.
A debreceni szemináriumra meghívtam Bécsi Imrét a lyukkamerás mániájával, és nagy sikert arattam vele.
Igazán régifajta örömet okozott, hogy Sárik  Péter és Szabó Balázs közösen írtak egy dalt és nagyon jó dal lett. Azért régimódi öröm, mert igazi szerkesztő - dramaturgi büszkeség, amikor összehoz valakiket az ember és abból akár már nélküle is, de születik valami, ami jó. Aztán már senki nem tudja, hogy én hoztam össze őket, talán már maguk sem emlékeznek, de én most itt megírtam és néhányan mégis tudni fogják.
MÁJUS

2016. március 16., szerda

Film, videó, valóság

Holnap megyek Debrecenbe, ahol az egyetemen néprajos hallgatóknak filmekről tartok szemináriumot

Az gondolom, hogy a XX. század nem megismerhető a filmjei nélkül.
Ezért arra igyekszem rábeszélni a hallgatóimat, hogy a filmeket olyan terepnek tekintsék, mint egy ásatás, ahol ezer izgalmas dologra bukkanhatnak.
Csak kicsit másképp kell nézni a filmet
Hát ezt vizsgáljuk meg holnap. Mit is rejtenek a filmek, ha a felszín mögé nézünk.
Remélem sikerül
A boncolandó:


 Hyppolit, a lakáj
 Egy pikoló világos
Szevasz Vera. 
Persze nem egy alkalommal
Egyébként meg az a legjobb a tanításban, hogy rengeteget tanul az ember, rengeteg izgalmas dologra bukkan, sokat kell olvasni
persze írni is
és prezentációt készíteni
Idén kiestem a Prezi kegyeiből, úgyhogy hagyományos módon készítem
de jó is így, mert úgyis a tartalom a fontos

Az egyik alkalomra meghívtam Bécsi Imit, a Lyukkamerás ember szerepében . Szerintem izgalmas lesz néprajzosoknak egy kis múltidézés

 A legutóbbi alkalommal japán napok voltak az egyetemen.
 ezt a képet feladhatnám a facebookon, a "aki kitalálja mi van a képen..." c. feladványnak.
Kicsit beolvadtak a japán harcművészeti bemutatósok az aula kockái közé.

 Az Egyetemen mindig nagyon kedvesen fogadnak, dr Keményfi Róbert a mentorom
 dr Kovács Erik, aki pótolhatatlan és ellát technikával és még minyon sütit is kapok, hogy kellő energiával kezdjek a munkának.
 A kislányok szünetben árnyjátékos játszanak a prezentáció világánál. Jó csapat
Sajnos a személyiségjogokat tiszteletben kell tartanom, és van aki élne vele, így őket nem mutathatom, de talán majd legközelebb

folyt.köv.

2014. május 5., hétfő

Néprajz és Média

Szeminárium a Debreceni Egyetemen

Neves professzorok, tudományos szaktekintélyek közé kerültem, szerencsére nem tudományos előadást, inkább praktikus ismereteket várt el tőlem meghívóm, dr. Keményfi Róbert professzor. /aki annak idején kipróbálta magát nálam, nem egyszer, média szerepben, kamera előtt, és kiválóan vizsgázott.
Egy kis bizonyíték: http://youtu.be/6H9yKbGGb88 /

Néprajz kutató professzorok egymás közt
dr. Keményfi Róbert dr. Verebély Kincső társaságában
Az első kurzuson azt próbáltam a hallgatókba sulykolni, hogy a 20. század nem megismerhető a filmjei nélkül.
Az idei szeminárium témájának alapjául az a gondolat szolgált, hogy a kamera a 21. században olyan használati eszköz egy tanár vagy kutató kezében, amilyen régebben a ceruza volt... Fontos, hogy a kamerát ne játékszernek, hanem munkaeszköznek nézzék. És! mivel manapság bármikor kerülhetnek kamera elé, ne ijedezve, vihogva, hanem okosan szólaljanak meg előtte. Ezt elősegítendő legalább addig eljutottunk, hogy a kamera és a hallgatók bemutatkoztak egymásnak, sőt volt, aki már a szelídítéshez is kedvet kapott. 

szerencsére ma már kisebbel is beérjük
ahogy Láposi Terka 

Volt még egy gondolatom, hogy a kamera előtt és mögött történő gyakorlatok témájául a mai diákélet 100 év múlva is fontos részleteit használjuk fel. Gondoltam, felfordítjuk a néprajzos gondolkodást és nem a múltba nézünk, hanem a jelen fontos, majdan múlttá váló eseményeiről tudósítjuk a 100 év múlva itt tanuló néprajzszakosokat. Ha lesz ilyen akkor, s miért ne,. Bár nagyon sok izgalmas témáról beszélgettünk, ebbe beletört a bicskám. Egyenlőre.  100 év nem nagy idő, de onnan visszanézni mai magunkra... hááát..
A gyakorlatokon kamera előtt és mögött próbálkozók, értelmes témákkal előállók, riporteri, előadói és kameramani szerepben egyaránt jeleskedők könnyen megkapják a jó jegyüket. Akiknek van pótolnivalójuk első körben az alábbi teszt kérdéseire válaszolnak, aztán meglátjuk: 

te ki tudod tölteni ötösre?

Teszt
  1.    Melyik évet tekintik a mozi születési évének?
  2.   Mondj két  városbemutató dokumentumfilmet a húszas évekből
  3.  Ha be akarod mutatni hogyan éltek a fiatalok 1962 –ben melyik filmet választod? Esős vasárnap / Csinibaba. Miért is?
  4.  Melyik az az 5 kérdőszó, ami fel kell tenned a videód elkészítésének első lépéseként.
  5. A debreceni Vojtina Bábszínház melyik előadását ajánlanád néprajzszakos hallgatóknak?
A teszt kitöltéséhez minden választ megtalálsz a multturkasz.blog.hu és a neprajzesmedia.blog.hu oldalakon.

Kérem az ellenőrződet, vagy indexedet, vagy ....