2016. március 8., kedd

Kicsi, a Bors..

Aktualitás:
2016. március 10. - től vetíti az m2 csatorna a Kicsi, a Bors sorozatot
Temple Réka,  az egyik főszereplő elnyerte
producerként a legjobb animációs film díját a Filmnapokon 2016 -ban / a legjobb animációs film Kojot és a szikla, a rendező Gauder Áron producer: Temple Réka Cinemon /

 A sorozatról:
A nyolcvanas évek közepén készült. Olyasmikről szól, hogy nagyon jó egy közösséghez tartozni, és hogy a hazugság csúnya dolog, és az árulót mindenki kitaszítja, és hogy az jó, ha vannak barátaid, és nem a pénz a legfontosabb, és a természeti és kulturális értékeket védeni kell, és hogy nincs olyan vesztes helyzet, amiben nem lehet valamit kitalálni.  
Író: Marék Veronika, zeneszerző: Mericske Zoltán, rendező: Takács Vera

Az első szakasz
Az első négy részben még inkább a praktikus ötletek dominálnak, de közben kiderült, hogy milyen jó csapat jött össze, és érdemes kimenni a stúdióból és  igazi kis játékfilmeket, igazi történeteket is leforgatni velük. A tanító néni szerepében: Mester Edit, Gondnok bácsi: Horkai János.

 kocka az első részből
Sandokán és Béli Zsuzsi
Takács Vera és a csapat Székely Dáviddal

A második szakasz
15 - 20 perces kisjátékfilmek.
Jókor jött jótanuló - Pécsi Ildikó, Ábel Anita/kislány/
Az én csodálatos szüleim - Szerencsi Éva, Újlaki Dénes
Szarkavadászat - Orth Mihály, Mester Edit
Kulturált kirándulás - Pálos Zsuzsa. Szolnoki Tibor,


Pécsi Ildikó, Takács Vera
Kaplony Miklós, Pálos Zsuzsa, Gaskó Balázs, Béli Zsuzsi, Takács Vera
Ábel Anita, Malek Miklós, Szabados Ági, Tiszai Árpi, Temple Réka
Harmadik szakasz
Az szép liget erdő...  - Földessy Margit, Horesnyi László, Gaskó Balázs
Vámpír a kutyaólban - Pálos Zsuzsa, Szolnoki Tibor
A vacak és a nulla - Voith Ági, Straub Dezső, Podraczky István, Horváth Gyula, Ambrus Ashma
 Szétgurul a Bors - Komlós Juci, Szerémi Zoltán, Papp János, Ambrus Ashma

 valamint:
Szabados Ági

Malek Miklós

Béli Zsuzsi

Temple Réka

Gállos Edina, Tiszai Árpád, Rábóczky Balázs, Temessy György
még több info:
http://www.takacsvera.hu/kicsiabors.php