2014. november 21., péntek

A kis hableány avagy a bábszínházi találkozó lecseng

Véget ért a bábszínházi találkozót feldolgozó utómunka. Jó volt. Most kicsit üres minden. Rendet raktam a gépen, mappákba raktam az elkészülteket, még egy kicsit megtartom a musztert, hátha valaki kér valamit, ami nem fért bele az összefoglalóba. Jó munka volt, mert nagyon sok jó előadást láttam, s amit szeret az ember, azt könnyű montírozni. /köszönhetően Gábornak a felvételeken sem kellett mérgelődnöm, ami ritka, az ember vágás közben általában az operatőrt szidja a saját hibáiért is, de most nem kellett. / Hogy mi tetszett és miért, azt már a két blogon összefoglaltam. 
http://babszinhazak2014.blog.hu/, http://gyerekszinhaz.blogspot.hu/

A kis hableány

Azt sajnálom, hogy egy érthetetlen technikai hiba miatt egyik kedves előadásomat, A Bóbita Bábszínház A kis hableány c. meséjét nem tudtam méltó helyre tenni. Ugyanis elveszett a történet vége, s a rendezővel, Veres Andrással készült riport is. 

Ez azért is dühítő, mert vártam ezt az előadást, ugyanis, amikor kislány voltam, ez a mese volt az egyik kedvencem, kivéve az utolsó oldalt. Szerencsére pont a nagy tragikus vég előtt, amikor ott áll a hableány a kezében a tőrrel, akkor lapozni kellett volna a mesekönyvemben, hogy megtudjam, hogy mi lesz. És én soha nem lapoztam. És Veres Andrásnak ebben az előadásban sikerült az én nemlapozásomat megcsinálni a színpadon... 

A kis hableány - Bóbita Bábszínház Pécs
Négyzetes és gömbölyű

Két olyan előadás is volt, ahol a négyzet/kocka és a gömb küzd egymással. A kis hableányban Grosschmid Erik úgy álmodta meg a két világot, hogy a szárazföld egy fapallókból épült négyzeten játszódik, a vízi világ pedig középen egy légies gömbben. És átjárnak, de mégsem olvadhatnak össze. Sok rejtett üzenete van ennek az előadásnak. 

A Ha dede c. zseniális babaszínházi előadásban /Kabóca Bábszínház/ fakockák és posztó gömbök játszanak egymással. A két remek zenész /Kiss Erzsi és Szabó Balázs/ által előadott, szövegtelen játékban megoldást is találnak. A gömb és a kocka kölcsönösen beleférnek egymásba. A lélekkel, gondolattal már nehezebb.

Kiss Erzsi, Szabó Balázs
Ha dede - Kabóca Bábszínház Veszprém 
Láthatatlan

Sokat mérgelődök azon, hogy a az u.n. művészfilmeket nem lehet látni. A nagy online filmes oldalakat nem érdeklik, mert nem hoznak elég bevételt, a művészek meg büszkék és azt mondják nekik jogdíj jár, ők csak úgy, ingyen nem fogják feltenni a netre. Hát jó. Ne lássa senki, mert igaz, hogy néha art mozikban, klubokban mennek, de ha én Karádon lakom és egy nagyon érdeklődő magyar tanár vagyok, akkor hogy a fenébe jutok hozzá, hogy lássam a fesztiváldíjas alkotásokat. /bocs sokan unnak már ezzel a szöveggel, de nem tudom megállni hogy ne mérgelődjek./ És ugyanígy fájón mérgelődöm azért, hogy a remek gyerekszínházi alkotásokat nem láthatja bárki. Mert a színház környékén az ő közönségük megnézi. Fél év, a darab kifut és akármilyen érdekes és értékes jönnek az új bemutatók.. Arra nincs már energia, meg pénz, hogy igényesen, értőn videószalagra kerüljenek /sajnos ez szakmunka, nem elég leszúrni középre egy kamerát azt jólvan. Kell több operatőr, hangmérnök neadjisten rendező, szóval .. és aztán legyen már egy hely a neten, ahol ezeket meg lehet találni. Egy általam sokra tartott fiatal rendező azt mondja, hogy amikor a netre felkerül, akkor kifull a darab.. ugyanmár. Tegyék fel akkor, amikor már nem játssza a színház. Kössenek eleve olyan szerződést a művészekkel, amiben benne van a netes megjelenés! Sajnos Magyarországon nem fenyeget az a veszély hogy nézettségi cunami árasztja el a gyerekszínházi előadásokat bemutató portálokat. 

na mindegy. csak mondom a magamét, páran elolvassák azt annyi.

2014. november 17., hétfő

Hagyományőrzés és 21. század

Bábszínházak Találkozóján a régi bábjátszás reneszánszát láttuk. Új VitézLászlók és csodaszép régi marionettek kerültek elénk. A  fesztivál után a Gyermekszínházi Portál Kemény Henrik oldaláról felkerült a facebookra és látványos sikert aratott egy régesrégi videó, amit 1973 –ban rögzítettünk Somhegyi Bélával.  Bemutattuk a Kemény Henrik marionettcirkuszának 3 sztárját.

KEMÉNY HENRIK MARIONETT CIRKUSZA

A Dobronka Cirkusz Világszám! c. előadásban a Boráros család Magamura Alkotóműhelye és a hagyományőrzésben élenjáró, Kovács Géza irányította, szombathelyi Mesebolt Bábszínház más, régi bábosok hagyatékából ismert kis marionett figurákra épített úgy, hogy az egészet fiatalos kedvvel, lendülettel adta elő. 

AZ ÉNEKESNŐ

EZ ITT A REKLÁM HELYE: Nagyszerű előadás ITT láthatsz egy beszélgetést az alkotókkal,  de a legjobb, ha meghívod Őket, nem fognak csalódni a nézőid /ez itt a reklám helye, de jogosan illeszkedik és nem is rejtegetem, aki szervező, művelődési intézményben, színházban dolgozik, fesztiválok műsorát tervezi gondoljon a Dobronka Cirkusz Világszám! meghívására!/  http://www.dobronka.hu// rövidesen a teljes előadást is megnézheted, hogy lásd érdemes meghívni, megnézni, újra meg újra.



Pár éve a Bábmúzeumban jártam Papp Eszternél.
Itt van, amit ott találtam. Izgalmas annak, aki a régi bábosok világa iránt érdeklődik. És annak is, aki nem is tudta, hogy van ilyen.

és itt videón is megnézhetitek
ha elmentek a Bábmúzeumba élőben is megnézhetitek
Országos Színháztörténeti Múzeum 1013 Budapest, Krisztina krt. 57.
A bábtár látogatható: 
hétfő, szerda: 9-16 óraKözponti telefonszám: (1) 375 1184


Két Vitéz László előadás is szerepelt a Bábszínházak Találkozójának műsorán
Fekete Dávid, aki gólyalábazásban, cirkuszi mutatványokban és színészetben egyaránt járatos Pályi János nyomdokain haladva harsány, férfias Vitéz Lászlót mutatott be, aki ezúttal a törököket püfölte
Itt Fekete Dávid elmondja hogyan kezdte, hogy szeretné folytatni.
/Ide is illik a fentebbi reklámszöveg, Érdemes élőben is megnézni és ha éppen lehetőséged van rá hívd meg,  a nézőid gurulni dognak a nevetéstől//https://www.facebook.com/fekete.david


a majdnem teljes előadás


Fabók Mancsi aki már A székely menyecske meg az ördög c. Benedek Elek mesefeldolgozásával országos sikerre tett szert, nagy fába vágva a fejszéjét, megteremtette hagyományos stílusban a nálunk hagyománynélküli figurát, Vitéz László párját, Vas Juliskát.
Az európai vásári bábjáték hősöknek mindenfelé van lány párja, és most nálunk is lett.
/Reklámszöveg ugyanaz!/http://www.fabokmariann.hu/



Ebből a szempontból is érdekes volt ez a találkozó
Láposi Terka Kemény Henrik hagyatékát feldolgozó könyv második kötetének megjelenéséről beszélt



A BÁB-TÁR éppen vásári bábjátékról szóló számot jelentetett meg



hát ilyen gazdag volt a kínálat.

A videókat Pichler Gábor és Takács Vera készítette